Tóth Olga
Tóth Olga Az MTA TK Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársa egyetemi tanulmányai befejezése óta. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát 1977-ben, majd egyetemi doktori fokozatot 1986-ban. 1994-től a szociológiai tudományok kandidátusa. Számos nemzetközi és hazai kutatás vezetője és résztvevő kutatója volt. Főbb kutatási területei: a családdal kapcsolatos változások; a családon belüli erőszak témaköre; a társadalmi nemi szerepek és a fiatalok helyzetének változásai.